A kiegyezéshez vezető út

Képzeld el, milyen lett volna, ha a szabadságharc után totális diktatúra veszi át az irányítást – pontosan ez történt a Bach-korszakban. Haynau "brescai hiéna" 1849-50-ben olyan kegyetlen megtorlást hajtott végre, amely mélyen a magyar nemzet lelkébe égett.

Az aradi vértanúk és Batthyány Lajos kivégzése után következett a neoabszolutizmus $1851-59$, amikor Alexander Bach belügyminiszter nevéhez fűződött a nyílt önkényuralom. A cél egyértelmű volt: Magyarország beolvasztása a birodalomba és teljes germanizálás.

A Bach-huszárok (cseh és német hivatalnokok) uralták az országot, miközben a zsandárság és a besúgók ezrei tartották rettegésben a lakosságot. Az ellenállás azonban többféle formát öltött: Deák Ferenc vezette a passzív ellenállást, míg mások az emigrációt választották Kossuth vezetésével.

Fontos tudni: A neoabszolutizmus bukását végül Ausztria külpolitikai kudarcai okozták – a krími háború és az 1859-es solferinói vereség után Ferenc József kénytelen volt engedményeket tenni.

Az új rendszer kiépítése és a provizórium

Az 1850-es évek végén Ferenc József két alkotmánytervezetet adott ki: az októberi diplomát (1860) és a februári pátenst (1861). Mindkettő célja Magyarország korlátozott önállóságának biztosítása volt, de valójában alárendelt szerepet szántak az országnak.

Az 1861-es országgyűlésen két tábor alakult ki: Deák Ferenc Felirati Pártja tárgyalni akart, míg Teleki László Határozati Pártja teljes elutasítást képviselt. Amikor Teleki látta, hogy párthívei elfordultak tőle, öngyilkos lett a döntő szavazás előtt.

A provizórium $1861-65$ ideiglenes állapot volt, amikor Ferenc József feloszlatta az országgyűlést. Az 1860-as évek eseményei azonban mindkét felet megegyezésre sarkallták: Ausztria tehetetlen volt a német és olasz egységmozgalmakkal szemben, míg Magyarországon a passzív ellenállás kifáradt.

Megjegyzés: Deák húsvéti cikke 1865-ben indította el a kiegyezési tárgyalásokat, amikor hajlandóságot mutatott bizonyos közös ügyek elfogadására.

A kiegyezés megszületése és tartalma

1867-ben végre megszületett a kiegyezés, amely létrehozta az Osztrák-Magyar Monarchiát. Ez egy kétközpontú (Bécs-Budapest) alkotmányos monarchia lett, ahol mindkét fél megőrizhette viszonylagos önállóságát.

A közös ügyek három területre terjedtek ki: hadügy, külügy és az ezek fedezetét szolgáló pénzügy. Ezeket Bécsből irányították, de mindkét parlament 60-60 fős delegációt küldött az ellenőrzésükre. Az uralkodó befolyása azonban jelentős maradt, különösen a hadseregben.

Magyarország a közös ügyeken kívül teljes önállóságot kapott: saját törvényhozással, felelős kormánnyal és egyesítették Magyarországot Erdéllyel. Andrássy Gyula lett az első kiegyezés utáni miniszterelnök.

A horvát-magyar kiegyezés (1868) elismerте a horvátokat politikai nemzetnek, saját száborral (országgyűléssel) és bánnal, de a horvátok elégedetlenek voltak, mert teljes önállóságot szerettek volna.

Értékelés: Bár a kiegyezés nem biztosította a teljes függetlenséget, reális kompromisszum volt, amely területi egységet és védelmet nyújtott a német és orosz törekvésekkel szemben.

A dualizmus megszilárdulása

A kiegyezés után három fő párt alakult ki: a kormánypárti Deák-párt, az ellenzéki Balközép Párt (Tisza Kálmán vezetésével) és az Országos 48-as Párt, amely teljesen elutasította a kiegyezést.

1875-ben kormányválság miatt megalakult a Szabadelvű Párt, amely 1905-ig uralta a politikai életet. Tisza Kálmán miniszterelnökként $1875-90$ kiépítette a polgári államot: korszerűsítette a közigazgatást, létrehozta a csendőrséget, fejlesztette az oktatást és az infrastruktúrát.

Az 1868-as népiskolai törvény (Eötvös József munkája) előírta az általános tankötelezettséget, így csökkent az analfabetizmus. Állami gimnáziumokat és egyetemeket építettek, ami kultúrharcot idézett elő az állam és az egyház között.

Fontos momentum: Tisza bukását a véderővita (1889) okozta, amikor szembekerült mind az ellenzékkel, mind az uralkodóval a hadsereg kérdésében.

Új pártok és a parlamenti válság

A századforduló körül új pártok jelentek meg: az MSZDP (1890) a munkásság érdekeit képviselte, a keresztényszocialisták az egyház szociális munkáját támogatták, majd 1909-ben megalakult a Kisgazdapárt is.

A polgári radikálisok (Jászi Oszkár vezetésével) a nemzetiségi kérdés megoldását föderalizmusban látták, "Keleti Svájc" létrehozásával. Mindezen pártok közös követelése volt az általános és titkos választójog bevezetése.

A parlamenti válság a véderővita újbóli kiéleződésekor robbant ki. Az ellenzék obstrukcióval (hosszú beszédekkel) akadályozta a hadseregfejlesztést, mire Tisza István házszabály-módosítással korlátozta ezt - a híres "zsebkendőszavazás" után az ellenzék összetörte a parlament berendezését.

Fordulópont: A koalíciós válság $1905-1910$ során az ellenzéki koalíció ugyan győzött, de amikor az uralkodó az általános választójoggal fenyegetőzött, gyorsan engedtek és elfogadták a dualizmust.

Gazdasági változások és fejlődés

A gazdasági kiegyezés $1867/1868$ rendezte Magyarország és Ausztria gazdasági kapcsolatait. Közös vámterület jött létre belső vámhatárok nélkül, közös valutával (korona) és szabad tőke- illetve munkaerő-áramlással.

A kvóta szerint Magyarország a közös költségek 30%-át, Ausztria 70%-át fizette, ami népességarányosan méltányosnak tekinthető volt. Egységes súly- és mértékrendszert vezettek be, összehangolták az adórendszert és a közlekedést.

A gazdaságpolitika célja a mezőgazdaság, ipar és infrastruktúra fejlesztése volt. Iparpártoló törvények születtek adókedvezményekkel, védvámrendszert hoztak létre, és aranyalapú valutára tértek át Wekerle Sándor kezdeményezésére.

A vasútfejlesztés és folyószabályozás (kubikusok munkája) revolutionálta a közlekedést és a mezőgazdaságot. Nőtt a termőterület, javultak a hajózás feltételei, és elmaradtak a pusztító árvizek.

Eredmény: A dualizmus kora alatt Magyarország jelentős modernizáción ment keresztül, ami megalapozta a 20. századi fejlődést, bár a világháború minden eredményt veszélybe sodort.