Az olasz és a német egység

A 19. századi nemzeti mozgalmak korszakában két nagy európai nemzet is végre megvalósíthatta évszázados álmát. Mind Itália, mind Németország addig csak földrajzi fogalom volt - kisebb államokra darabolva, külső hatalmak uralma alatt.

Ezek az egységmozgalmak nem csak helyi jelentőségűek voltak. Megváltoztatták egész Európa politikai térképét és hatalmi viszonyait.

A sikeres nemzeti egységesülés kulcsa mindkét esetben az volt, hogy okos politikai vezetők képesek voltak a nemzetközi helyzetet kihasználni.

Az olasz egység létrejötte

Itália a 19. század elején még csak földrajzi fogalom volt - északi, középső és déli részei között óriási társadalmi és gazdasági különbségek húzódtak. Az ország több kisebb államra volt darabolva, és jelentős részét az Osztrák Császárság uralta.

Az itáliai forradalmi mozgalom célja egyértelmű volt: felszabadítani Itáliát a külső uralom alól és egységes olasz nemzetállamot létrehozni. De ehhez erős vezetésre és okos stratégiára volt szükség.

Fontos tudni: Az olasz egység megteremtése fokozatosan, több lépcsőben valósult meg 1859 és 1870 között.

Az egységesítés térképe

A térkép pontosan mutatja, hogyan alakult ki fokozatosan a modern Olaszország. 1859-ben Lombardiát szerezték meg az osztrákoktól, 1860-ban Savoya és Nizza francia kézre került, cserébe francia támogatásért.

Garibaldi híres hadjárata 1860-ban döntő volt: vörösingeseivel meghódította Szicíliát és a Nápolyi Királyságot. Ez volt az a momentum, amikor a déli területek is csatlakozhattak az egységes Itáliához.

Az utolsó lépések 1866-ban Velence visszaszerzése volt (a német-osztrák háború után), majd 1870-ben Róma felszabadítása. Ekkor vált teljessé az olasz nemzeti egység.

Itália helyzete az egység előtt

Itália társadalmi és gazdasági megosztottsága hatalmas akadályt jelentett az egység megteremtésében. Észak-Itália iparilag fejlettebb volt, míg a déli területek elmaradottabbak maradtak.

A 19. század első felének forradalmi mozgalmai már egyértelműen megfogalmazták a célt: egységes olasz nemzetállam létrehozása. De az osztrák uralom és a széttagoltság miatt ez szinte lehetetlennek tűnt.

Érdekes: Az 1848-49-es forradalmak leverése után vált világossá, hogy az egység csak egy erős királyság, a Szárd Királyság vezetésével valósítható meg.

A nemzeti egység gondolata egyre erősebb lett, de ehhez megfelelő politikai vezetésre és nemzetközi támogatásra volt szükség.

Cavour stratégiája

Az 1848-49-es forradalmak leverése után Cavour, a Szárd Királyság miniszterelnöke teljesen új stratégiát dolgozott ki. Rájött, hogy az osztrák túlerő ellen csak nemzetközi támogatókkal lehet harcolni.

Cavour zseniális húzása a krími háborúban való részvétel volt - katonákat küldött az angolok és franciák mellé. Ez megnyitotta az utat a diplomáciai kapcsolatok felé.

A francia-szárd szövetség ára Savoya és Nizza átengedése volt III. Napóleonnak. Ez drága ár volt, de működött: az 1859-es solferinói győzelem után Lombardia a Szárd Királyság része lett.

Fontos stratégia: Cavour megértette, hogy kis ország csak nagyhatalmak támogatásával tud sikeres lenni a függetlenségi harcban.

Camillo Cavour szerepe

Cavour $1852-1861$ volt az a politikus, aki végre reális stratégiát dolgozott ki az olasz egység megteremtésére. Felismerte, hogy a nemzeti mozgalom csak európai nagyhatalom támogatásával lehet sikeres.

A III. Napóleonnal kötött szövetség volt a kulcs az első nagy áttöréshez. Cavour hajlandó volt áldozatot hozni - Savoya és Nizza átengedésével - a francia katonai támogatásért cserébe.

Ez a pragmatikus politika meghozta gyümölcsét: végre volt egy működő stratégia az osztrák uralom megtörésére és az észak-itáliai egység megteremtésére.

Tanulság: A sikeres politikus képes kompromisszumokat kötni a nagyobb cél érdekében.

Az egység kiteljesedése

1860-ban a közép-itáliai kisállamok is csatlakoztak, és ekkor robbant ki Garibaldi híres déli hadjárata. A vörösingesek szicíliai partraszállása legendává vált - néhány hét alatt meghódították a Nápolyi Királyságot.

1861-re már csak Róma és Velence maradt külső kézen. Megalakult az Olasz Királyság II. Viktor Emanuel szárd király vezetésével. Ez volt az a momentum, amikor Itália valóban nemzetállammá vált.

Az utolsó lépések összefonódtak a német eseményekkel: 1866-ban a porosz-osztrák háború után Velence visszakerült, 1870-ben pedig Róma is felszabadult.

Érdekes összefüggés: Az olasz egység befejezése szorosan kapcsolódott a német egységfolyamathoz és a francia-porosz háborúhoz.

Garibaldi és a vörösingesek

Giuseppe Garibaldi a romantikus hős, aki katonai zsenialitással egészítette ki Cavour diplomáciai munkáját. Az 1860-as szicíliai partraszállás az olasz egység egyik legizgalmasabb fejezete volt.

A vörösingesek - ahogy önkénteseit hívták - villámgyorsan meghódították Szicíliát, majd átkelvén a szárazföldre, elfoglalták a Nápolyi Királyságot is. Ez a hadjárat mutatta meg, hogy a nép mennyire vágyott az egységre.

Legendás momentum: Garibaldi hadművészete és népszerűsége nélkül az olasz egység nem lett volna teljes.

II. Viktor Emanuel

II. Viktor Emanuel lett az egyesített Olaszország első királya. A szárd király személye szimbolizálta az olasz egység megvalósulását - ezért hívták "az ország atyjának" is.

Az ő uralkodása alatt vált Itália modern európai nemzetállammá. A monarchikus forma biztosította a stabilitást az egységesítés után.

Szimbólum: Viktor Emanuel alakja összekapcsolta a hagyományos monarchiát a modern nemzeti eszménnyel.