Vörösmarty Mihály és a Szózat
Vörösmarty Mihály (1800-1855) egy igazi romantikus polihisztor volt - költő, szerkesztő, akadémikus és nyelvújító egyben. A magyar romantika 1825-től számítható, amikor megjelent Zalán futása című eposza.
A költő sokoldalúsága lenyűgöző: folyóiratot szerkesztett, az Akadémia tagja lett, és bekapcsolódott mind a nyelvújításba, mind a Habsburg-ellenes politikába. Legismertebb drámai költeménye a Csongor és Tünde (1830), ami az élet értelmét és a boldogság forrását járja körül.
A Szózat (1836) az 1832-36-os pozsonyi országgyűlés után született, amikor nyílt szakításra került sor Bécs és Magyarország között. A cím jelentése egyszerűen "felhívás" - és valóban, ez egy szenvedélyes beszéd a nemzethez.
A vers keretes szerkezetű: az első-utolsó versszakok tartalmazzák a fő üzenetet, míg középen szenvedélyes érvelés következik. A költő a múlt dicsőségétől a jelen küzdelmein át a jövő két lehetőségéig vezeti végig az olvasót.
Fontos: A Szózat optimistább hangvételű, mint a Himnusz - ez a romantikus hazafias költészet jellemző vonása.